5. A világnézeti viták eredménye, haszna

A világnézeti vitákban az érvek olyanokra hatnak elsősorban, akik nem vesznek részt a vitában, annak csak tanúi.

A világnézeti vita eredményét nem lehet lemérni a vitázó felek relatív nézetváltozásán, mivel ha ez bekövetkezne, ha már az elején esély lenne erre, akkor már nem mennének bele a vitába. – A világnézeti vita a saját valóságértelmezést védi, így a vitázó felek ebből általában nem hajlandók engedni.

Felvethe tő, hogy a nagyobb érzelmi energiát befektető az, aki gerjeszti a vitát – vagy azért, mert (1) meggyőzni akar, vagy azért, mert (2) közönyösek vele szemben, vagy azért (3!), mert a világnézetből következő következtetéseit nem tudja akadálytalanul végigvinni... és ez mindkét félre igaz!

A kezdeményező fél ezek alapján azt akarja, hogy meggyőzni akarják, amit ő majd elhárít (= a meggyőzhetetlenség erejének illúziója), vagy pedig bármilyen akciójának megkérdőjelezését egyben világnézeti vitalapnak tartja: pl. „Ha vitatod azt, hogy ezt és ezt megteszem, vagy hogy értelmes dolog megtennem, akkor egész gondolkodásmódom vitatod, megkérdőjelezed, így engem magam kérdőjelezel meg!”. Ez jellemző tünete az erősen egoteista jelleggel működő pszichikumnak, melynek egyik alapeszméje: „addig létezik a világ és csakis olyan formában, ameddig észlelem, térben és időben is – ha az általam észlelt világról kimutatják, (vagy erre akár csak kísérletet is tesznek) hogy nem olyan, amilyennek én észlelem, akkor az észleletem minőségének cáfolatával (dominó-, vagy kidurranó lufi-effektus-szerűe n) létemet cáfolják”.

Haszna tehát valójában annak van, aki tanúja egy ilyen vitának – mivel érzelmileg nincs elkötelezve, így józanabbul mérlegelheti az ütköztetett álláspontok értékét, az érvek súlyát, relevanciáját. Ebből a szempontból a leghasznosabb az, ha a különféle világnézeti irányzatok vitáit tanulmányozzuk. A valláskritika irodalom évszázadok alatt felgyülemlett tapasztalatainak megismerése, tanulmányozása pl. kétségtelenül bír egy ilyen járulékos haszonnal: ez a vita folyamatosan jelen van, így a két oldal érvelési módjait megismerve kiegyensúlyozott, józan álláspont alakítható ki.

Sokan vetik egyes ateisták szemére, hogy úgy kritizálják a vallásosságot, hogy semmit sem tudnak róla. Amennyiben az ateizmust nem puszta istenképben való hit nélküli világképnek tekintjük, hanem a teizmussal szembeforduló, a vallásos világképet megkérdőjelező, annak ellentmondásosságát kimutató szellemi irányzatot, törekvést (lévén kritikáról, kritizálásról van szó) ez teljesen helytelen szemlélet, mivel az ateizmus - mint kritikát gyakorló - ebben az értelemben már más szempontból is megvizsgálta azt, amit a vallásosság az istenképpel ki akar fejezni, igazolni vagy magyarázni akar, stb.. A szembehelyezkedés így már továbbgondolást, megvizsgálást jelent, ami szellemi értelemben magasabb rendű, mint a puszta hit, ami az elfogadásnál „megáll”, és az elfogadott fogalomkörökkel operál tovább, és azokra igyekszik visszavezetni, amit csak képes; a kritika azonban éppen a miatt kritika, mert igyekszik feloldani a „mesterségesen alkotott” fogalomkörök zártságát. A teizmust merevsége egy antropológiai értelemben vett kiscsoport szintjén remekül működhet (ezt bizonyítják a szekták látványosan összetartó közösségei is), a számtalan kiscsoportot magába foglaló társadalomi egységek környezetében azonban jóval nagyobb és ésszerűbb nyitottság szükséges, mint amit a vallásos lelkület feltételez.

A fogalmi körök érvényességével kapcsolatos, és az implicit tartalmakat feltáró vitákkal való szembesülés esetenként konkrét tartalmi ismeretek nélkül is fejleszti az ember gondolkodó és a világ dolgai között való eligazodási képességét. Ha úgy vesszük: magának a bölcsességnek sem tulajdonítanak általában konkrét tartalmi ismereteket, hanem csak egyfajta felfogást, amely nem sieti el a döntéshozatalt – mindezt a vitákkal, érvelési sorok és álláspontok ütközésével való szembesülés nyomán is meg lehet szerezni. Vagyis a bölcsnek nem kell félrevonulnia, sőt – emberek között kell lennie, de elsősorban, vagy sokkal inkább viták szem- és fültanújaként, és nem résztvevőjeként!