Világnézet / Vallás / dr. Csohány János a presbiteri rendszerről

Linkajánló

dr. Csohány János a presbiteri rendszerről

dr. Csohány János a Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiuma Egyháztörténeti Szekciójának elnöke.

Professzor úr, meglátása szerint presbiteri rendszerű-e a MRE?

A Magyarországi Református Egyház alkotmányát tekintve presbiteri rendszerű, melyre rendkívül büszkén hivatkozik is. Azonban a gyakorlati élet nagyon sok helyen egészen mást mutat. A presbiteri rendszer azt jelentené, hogy választott testületek (presbitérium) kormányozzák az egyházat minden szinten. Egyházközségi szinten választott presbitérium(ok) intézi(k) az egyházközség ügyeit, amelynek pl. a lelkipásztor is hivatalból tagja, ugyanakkor elnöke is. Kettős elnökség van: a másik elnök nem lelkészi jellegű személy, és nem is lelkészi szolgálatból él. Vagyis független ember - ami nagyon fontos, mert a véleményalkotást mindig befolyásolja az, hogy ki fizeti az illetőt.

A gyülekezeti presbitériumoknál sincs minden rendben, mert a mögöttünk lévő kommunista diktatúra (nevezzük így) idején a presbitériumok nem működhettek szabadon - mint ahogyan az egész egyház sem. Diktatórikus módon szelektálták a presbitériumokat; az ötvenes évek elején állami parancsra egyszerűen kihagyták a kulákokat és más egyéb ún. osztályidegen elemeket a presbitériumokból, holott azért voltak a testület tagjai, mert hagyományosan igyekeztek minden egyházközségben felelős, a településen jól ismert, jó hírrel rendelkező, szorgalmas, rendes, becsületes, templomba járó embereket beválasztani, akik anyagilag is tehetősek voltak. Ez utóbbi azért is volt igen fontos, mert a presbitérium anyagilag is vállalta a felelősséget döntéséért. Nem írta elő ezt a törvény, hanem a józan megfontoltság, az egyház iránt érzett szeretet diktálta így. De ugyan ez érvényesült a községi elöljáróknál is. Ezt az ötvenes évek elején állami parancsra "megváltoztatták", mellyel nagy, egyházellenes eredményt értek el, amit jól tudtak. Mert így az egyházra vagy a lelkészre haragudtak meg emberek, mert neki kellett végrehajtania ezeket. Tehát a presbitérium önállósága csorbult, mert olyan döntést kellett hoznia, amit megmondtak neki. A lelkész közvetítette az egyház "elvárásait", amit a presbitérium elfogadott - ha nem akarta lelkésze elhelyezését.

A kommunista rendszernek volt köszönhető a gyülekezeti főgondnoki tiszt eltörlése is. Tehát a lelkésznek nem volt elnöktársa. A magasabb egyházi szinteken meghagyták ugyan, de saját emberükkel töltötték be. Pl. dunamelléken Bereczky Albert püspök világi elnöktársa az a Kiss Roland lett, aki megválasztását többször is elrendelte az állam. Rákosi ültette a főgondnoki székben, amiért cserébe folyamatosan jelentett minden egyházi ügyet.

Ezzel szemben hogyan jellemezhető a mai gyakorlat?

Az előbb említetteket nem nőtte ki teljes mértékben a presbitériumok egy része. Továbbra is sok helyen úgy hoznak döntéseket, ahogyan a lelkész kéri és elvárja. Vagyis az eredeti presbiteri eszme itt felbillen. Ahol nincs így, az szerencsés helyzetnek mondható.

Ami megint csak a presbiteri rendszer ellen mond, az a felsőbb egyházi tisztviselők választása. A felettes egyházi szervtől érkezik egy lista a tisztújítás idején, hogy kiket ajánl megválasztani magasabb egyházi szinten. A presbitereknek fogalmuk sincs arról, hogy kik azok az emberek - és megválasztják. Vagyis: rábólintanak arra, amit mondanak.

Az egyházi vezetés egyszerűbbnek tartja a régi rendszer "átkos örökségeként", hogy az ügyeket néhány ember intézze ahelyett, hogy testület döntsön. Sokkal gyorsabban megy pár ember segítségével döntéseket hozni. Néhány ember kezében összpontosulhat hallatlan nagy hatalom. Gondolok itt pl. az államtól az egyház támogatására érkező pénzek elosztására.

Akkor hogyan lehetne hatékonyabban, jobban vezetni az egyházat?

Vissza kellene térni az újszövetségi elvekhez pl. a kommunizmust megelőző időkhöz, amikor meglehetősen demokratikusan, testvériesen, presbiteriálisan, felelősen osztották el a különböző pénzeket, és tárgyalták az ügyeket. Csak egy példát említek. 1911-1936. között Baltazár Dezső volt a Tiszántúli Egyházkerület püspöke, akit a lelkészek juttattak a püspöki székbe, a Lelkészegyesület megalapításáért. Ha megvizsgáljuk ezen időszak egyházkerületi jegyzőkönyveit, azt látjuk, hogy nagyon sokszor leszavazták a püspököt, elképzeléseit nem fogadták el. A püspök pedig tudomásul vette, nem sértődött meg, a határozatot elfogadta. Ez így volt a többi egyházkerületben is. Vagyis nem episcopális hatalom volt, mint a kommunizmus alatt. Mert a kommunizmusban a hatóságnak egyszerűbb volt egy emberrel kapcsolatban állni, azt megszorongatni, és így bármit végrehajtatni. Ha a hívek megharagudtak, többnyire a püspökre haragudtak meg. Jól tudták a kommunisták, hogyan kell belülről bomlasztani az egyházat - erről párthatározatok vannak.

Most nem nagyon tudom, miként zajlanak az egyházkerületi közgyűlések. Ismerőseim szerint a határozati javaslatokhoz páran esetleg hozzászólnak különösebb egyetnemértés kifejtése nélkül.

Nem arról van szó, hogy mindent ellenezni kellene. A baj csak akkor van, ha a rendszerben a döntések automatikussá válnak: vagyis mindent elfogadnak az egyházi vezetőktől alapos vizsgálat nélkül.

Hibásan vannak megfogalmazva törvényeink?

Nem. Elsősorban a gyakorlaton kellene változtatni.

Változni fog-e bármi is az idei presbiterválasztást követően?

Nem tudom. Nem látom okát annak, hogy miért változna bármi is, mikor olyan jól megy a maga módját az, ami most megy. Azok, akik olyan hatalmi helyzetben vannak, hogy változtassanak, miért változtatnának saját érdekeik ellen? Miért változtatnának, mikor sokkal egyszerűbb így ügyeket intézni, mint az 1944. előtti igazi presbiteri rendszerben.

Forrás: www.egyhazszervezet.hu

© halmaz.hu