Nem mellékesek a mellékágak!

Hogyan is beszélhetünk, vagy írhatunk a Dunáról, ha nem emlékezünk meg és hívjuk fel a figyelmet a folyó mellett csavargó mellékágakra! Hiszen ha végig akarunk gyalogolni a folyó mentén, számos szakaszon nem magát a főfolyót találhatjuk magunk mellett, hanem a sokkal kisebb, kuszább és csendesebb mellékágakat, holtágakat. Minden mellékág más korról mesél, saját történetük van és szinte önmagában is külön értéket képviselnek.

A kályhától elindulva megállapíthatjuk, hogy minden a születéskor kezdődik. Van köztük, amely az ember tájátalakító tevékenységének köszönheti születését, és van számos olyan, amely a folyó természetes fejlődésének eredménye. Érintetlen körülmények között a mellékágak születése és pusztulása teljesen természetes folyamat.

Az életfeltételek sokszínűségét testesítik meg ezek a folyóra felfűződő természetes karok, melyek Magyarország területén kivételesen gazdagon szegélyezik a folyó mindkét partját. Mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy a mellékágakat közel egy évszázadon át mostohagyerekként kezeltük és nem ismertük fel, milyen sokrétűen egészíthetik ki a folyót, sajátos vízi élőhelyeket alkotva, jelentősen gazdagítva annak természeti értékét és hasznosítási lehetőségeit.

A teljesség igénye nélkül, elég ha belegondolunk, hogy a fő ágnál gazdagabb élővilággal rendelkeznek és a költöző madaraknak Európában is egyedülálló pihenő helyeket nyújtanak. Miután hazánk az Európai Unió része lett, a mellékágak ügye is külön hangsúlyt kapott, hiszen az EU Víz Keretirányelve a jó ökológiai állapotú élővizek megteremtését és megőrzését tűzte ki célul. Ezek mellett azonban előtérbe kerülhetnek az egyéb célú hasznosítási formák, úgy mint a horgászat, halászat, üdülés, sportolás vagy a lehetőségekhez idomuló, kockázatmentes hajózás és egyéb ipari jellegű hasznosítás is (nádgazdálkodás, öntöző- és ivóvízforrás).

A mellékágak rehabilitációja két, általánosan is elfogadott kérdéskörhöz tartozik, amely egybecseng a WWF Magyarország által képviselt értékekkel. Az ökológiai célú rehabilitáció elsősorban a természetes környezet fenntartását és helyreállítását szolgálja, míg a műszaki-gazdasági célú rehabilitáció már a mellékág közvetlen hasznosítása felé mutat.

A WWF Magyarország álláspontja szerint az általános cél az lehet, hogy a megfogalmazott használathoz létrehozzuk vagy fenntartsuk az ökológiailag legkedvezőbb állapotot, amely lehetőséget teremt a többfunkciós gazdasági használat számára. Mindennek úgy kell történnie, hogy a főmeder és a mellékág közötti kapcsolat (átjárhatóság) minden vízállásnál biztosított legyen. Ha pedig a hasznosításról beszélünk, meg kell jegyeznünk, hogy a jövő folyógazdálkodását a folyórendszer természetes állapotához kell igazítani.

Mindehhez a WWF Magyarország a gyakorlatban is megpróbál hozzájárulni. Egy 2003-ban elindult kezdeményezés szerint a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal (DDNP) és az Alsó-Dunavölgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatósággal (ADUKOVIZIG) közösen végeztük el a Duna hazai alsó szakaszán található mellékágak ökológiai állapotának, funkcióinak felmérését és tettünk javaslatot azok helyreállítását, illetve gazdasági hasznosítását illetően. Ehhez az elgondoláshoz csatlakozott több helyi település, mint pl. Mohács önkormányzata is. Az elképzelés lényege az, hogy meginduljon két, a Mohácsi-szigetet kísérő mellékág rehabilitációja. Ezt indokolja, hogy mindkét mellékág értékes, védett élőhelynek számít és a Natura2000 hálózat része. Ezen felül, növeli a terület jelentőségét, hogy nemzetközi jelentőségű vizes élőhely és mint ilyen, a rendkívül védett RAMSAR területek közé tartozik. Ezek a vizek adnak otthont a fokozottan védett vidrának, és itt táplálkoznak a nagy gémtelepek madarai is. Nyár vége felé besűrűsödik a halivadék és terített asztalt kínál a madaraknak. Nem ritka, hogy olykor 50-60 fekete gólya és 100-150 kócsag tartózkodik ezeken a területeken. Az erdőkben fészkelő szürke gém kolónia meghaladja a 300 párt, melyek szintén hallal táplálkoznak. Olyan fajok vannak még itt, mint például a vörös gém (Ardea purpurea), melynek vízi rovar fogyasztása jelentős. Itt fészkel legnagyobb számban a bakcsó (Nycticorax nycticorax), de a kiskócsag (Egretta garzetta) és nagykócsag (Egretta alba) állománya is jelentős.

A két mellékág azonban hosszú ideje nem kap megfelelő vízutánpótlást a főágból és mint oly sok hasonló helyen, itt is megindult az üledékek lerakódása, leülepedése, amely fokozatosan gátat szab a folyamatos vízellátásnak. Nyilvánvalóvá vált, hogy nemcsak a természet, hanem a települések jövője érdekében is megoldást kell keresni.

Különös jelentőséget adott a kezdeményezésnek az is, hogy 2004-ben csatlakozott a WWF Üzleti Klubjához a vidék ivóvízzel való ellátását végző vállalat, a Dunántúli Regionális Vízművek Rt (DRV Rt). Az ezzel a partnerséggel kibővült kapcsolatrendszer alkalmas arra, hogy megoldásokat találjunk a mellékágak rehabilitációját és hasznosítását illetően, biztonságos jövőt kínálva a kialakult értékes élővilág számára. Mindezek mellett, gyakorlatilag a természetvédelem eredményeképpen, új távlatok nyílhatnak a térség tiszta ivóvízzel való ellátásának érdekében.

Forrás: WWF Magyarország