|
A Balaton még pár évezredre kvalifikálva van
A környezetünket nem az őseinktől örököltük, hanem az unokáinktól kaptuk kölcsön - int a közismert bölcsesség, ám ennek súlyát sajnos egyre kevesebben érzik át. Nem úgy Sebeők János, akinek A lázadó bioszféra című művéről korábban azt írták, hogy „a globális felelősség lassan szövődő hálójában ez a könyv a jelentős tartószálak egyike lehet”. Az írói küldetés mellett minden lehetséges eszközt megragadva, időnként meghökkentő megnyilvánulásaival provokálva kívánja felhívni mindannyiunk figyelmét a természettel szembeni alázat fontosságára. A Balaton –mint az egyik legnagyobb nemzeti kincsünk- turizmusának fejlesztési programját is ennek szellemében kell megvalósítani, hogy a jelenlegi ökológiai egyensúlyi állapot még hosszú távon fenntartható legyen.A bioszféra védelmének élharcosaként hogyan látja a közelmúlt szélsőséges időjárásának Balatonra gyakorolt hatását? Természetes biológiai folyamatról vagy krízisről kell beszélni?
Amikor például a globális felmelegedés kapcsán kongatják a vészharangot, mindig kissé klímaszkeptikus hangon válaszolok. Hogy mit kívánunk megőrizni, az egy nagyon nagy filozófiai kérdés. Nyilván a közérdek azt kívánja, hogy megőrizzük a Balaton vízfelületét, mert a Balaton tóként áll közel a szívünkhöz. Állagromlásként éljük meg, ha egy csapadékszegényebb periódust követően csökken a víz mennyisége, vagy ha feltöltődési folyamatok következtében a szárazföld hódítja a vizet. Egyfelől azt lehet mondani, hogy éppen emberi tevékenység következtében is csökken a víz szintje, másrészt pedig ez egy természetes folyamat. A kommunális szemét mellett szerves hulladék -hordalék, iszap, avar, sás, nád- kerül a Balatonba mint vízgyűjtőbe ahonnan azonban kiürülni nem tud. Meglehet, hogy természetesnek mondott eutrofizációs folyamatokat kell visszaszorítani azért, hogy a víz tószerű formában fennmaradjon.
És akár mesterséges úton is, de pótolnunk kell az "eltűnt" vizet?
Én úgy gondolom, hogy a jelenlegi pillanatban nem szükséges a mesterséges vízpótlás. Ez ma nem időszerű, nagy baj lenne, ha a mi generációnkban erre sor kerülne. A Balaton pár évezredre kvalifikálva van a természet erői által. Ha a mi életünkben mesterséges vízpótlásra szorul, az nagy gond és félő, hogy az ökoszisztéma még inkább felborulna. A Balaton egy zárt, endémikus életközeg. Egy kicsit elrugaszkodva a valóságtól ez a feltevés olyan, mintha a Marsra elengednénk egy földi baktériumot. Előre senki sem tudja pontosan, milyen hosszú távú következményekkel járna.
Milyen feladataink vannak a Balaton természeti környezetének, színes növény- és állatvilágának megóvása, jövőjének biztosítása érdekében?
Ha a természetes szukcessziós folyamatokat szabadjára engedjük, akkor egyes védett fajok ebben a versenyben lemaradnak. Következésképpen a természetvédelem ezeknek a fajoknak a harcába beleszól, hogy megmaradjanak. A természetvédelmi területek többek között azért állnak fenn, hogy egy-egy veszélyeztetett faj fennmaradását szolgálják. A természetvédő tevékenység a természetes folyamatok visszaszorításában áll, hogy mindig az a faj győzzön, amelyet mi értékesnek tartunk, mert ritka. Úgy látom, hogy a Balaton -akár csak a Hortobágy-, bizonyos értelemben egy megszelídített táj. Nem lehet Ős-Balatonról beszélni. Bármennyire is környezetbarát, természetközeli arculatát igyekszünk kialakítani, abból az ember nem száműzhető. Ez a tó, ez a gyöngyszem itt Európa közepén egy érzelmileg, esztétikailag, geológiailag is megragadó tünemény, amit úgy szeretünk, hogy ott van az ember is. Annyi kárt okoztunk már a természetnek, hogy azt még megengedhetjük magunknak, hogy megóvjuk a Balatont, mint tavat amíg csak tudjuk. Maradéktalanul meg kell oldani a csatornázottságot. Nem szabad engedni, hogy szennyező anyagok ömöljenek a Balatonba, valamint az eutrofizációt lehetőség szerint vissza kell szorítani.
Talán egy idő múlva már úgy fogunk gazdálkodni az erőforrásokkal, hogy minél kevesebb kárt okozzunk a természetnek. Ön bízik az emberi belátóképességben? Vajon az egyéni érdekeken felül kerekedhet-e a józan ész törvénye?
Vannak olyan ősi tájak Szibériában, Amazóniában, Ausztráliában, a Kongó mentén, amelyek még a maguk ember nélküli vadságában lenyűgözőek. Ezeket a tájakat féltem. Egy viszonylagos egyensúly lehetőségét látom, hiszen már Árpád óta hódítjuk Magyarországot. Meg is hódolt becsületesen: valamikor 70% volt az erdő, most 19%, de a természetes erdők aránya mindössze 1-2%. A középkorban Magyarország az erdőírtásokon és természetpusztításokon már keresztül esett. És akkor még nem beszéltünk a Széchenyi-féle folyamszabályozásról, ami szintén nem olyan pozitív dolog, mint ahogy azt a nemzeti kultúra megítéli. Hiszen meg lett fojtva a Tisza, a természetes kanyarulatok át lettek vágva. Ideje lenne ezt is valamiképpen revideálni. Vannak olyan élőhelyek, amelyek egyensúlyi állapotban hosszú ideig fennmaradhatnak -mint pl. a Balaton-, de bizony vannak olyan veszélyeztetett területek, ahol az emberi beavatkozás hatására visszafordíthatatlannak tetsző folyamatok mennek végbe. Ezek miatt lehetnek álmatlan éjszakáink. Nem hiszem, hogy egy ökológiai összeomlás a földi életet teljes egészében megsemmisítheti. Azonban egyértelmű, hogy az élet elszegényedik. Nagyon sok minden fog veszendőbe menni, fajok százai, ezrei pusztulnak majd ki, ha a jelenlegi mentalitásunk nem változik.