3. Világnézeti viták - ma

Azt hihetnénk, hogy ma már a világnézeti vitákra másabb szemmel néznek, ami abból a szempontból igaz, hogy a tudományos módszeresség ma már szerves(ebb) része a közgondolkodásnak (, mint korábban bármikor) – legalábbis hallgatólagosan mindenki annak tartja – és ez az intellektuális érvelést előtérbe helyezve sok vitázóval előbb végiggondoltatja a maga érveit, stb., ezzel is csillapítva az indulatokat, indulatosan pedig nem úgy érvel az ember, mint higgadtan. Sok teista-ateista vitát pl. az alapján akarnak eldönteni, hogy valószínűleg annak van „kevésbé” igaza, aki keményebb hangot üt meg, aki durva szavakat használ, aki indulatosabb – vagyis AZ ERŐTELJES ÉRZELMI ÉRVELÉS MÁRA MÁR TELJESEN HITELÉT VESZTETTE, igaz csak intellektuális körökben. Az ún. „utcai érvelésben”, vagy hétköznapi életben gyakorta ez az „ököljog” az (fenyegető testtartás felvétele, nagyobb hangerő, agresszív gesztikuláció, az erőfölényre-fenyeget ésre alapuló érvek alkalmazása, stb.), amivel inkább érvényt szereznek. /Ami szociobiológiailag érthető és logikus is: a nagyobb, a fennmaradásért közösen tevékenykedő közösségben az önérvényesítő magatartás a célravezető!/

A világnézeti viták mára mintha feloldódtak volna az ún. VALÓSÁGÉRTELMEZÉSI vitákban, ami persze nem kevesebb jelentőséggel bír – a tudományos paradigmák, politikai, filozófiai viták tkp. átemelték ezeket a „hétköznapi gyakorlatba”, és ma már egyértelműnek tartjuk, hogy komoly megélhetési következményeik lehetnek. Természetesen a korábbi civilizációkban a különböző világnézetek időnként egyes népek leigázásához vagy éppenséggel kiirtásához vezetett – így a világnézeti kérdések ott inkább (szó szerint) életbevágóak voltak, de mivel alig volt, vagy egyáltalán nem létezett olyan semleges és kellő erejű „társadalmi intézmény”, mint a tudomány, vagy a tudóstársadalom, így a világnézeti kérdések hatalmi úton, az erőfölény eleve alapján döntődtek el.

Tehát, látszólag más a helyzet ma. Mégis, civilizálódás és tudományos-technikai haladás ide vagy oda ... a világnézeti viták folyamatosan jelen vannak. Még a keresztény világot sem kerülik el a mai napig, holott korábbi évezredes hatalmi politikájából visszavonulva inkább már csak látványos vegetációt tart fenn, mint tekintélyes befolyásoló erőt. És mégis, újra és újra viták alakulnak ki feléjük az ateisták részéről, sokszor úgy, hogy nem ismerik a felvilágosodáskorabe li nagy valláskritikai műveket (Feuerbach, Holbach, stb.), vagy az azóta íródottakat. Miért van ez így? Valami mindig visszatérő, vagy állandóan jelenlévő, csak intenzitásában változó, szellemi szinten létező, a társadalom által „kiváltott” jelenség ez, vagy eleve létezik a hajlam az emberben, mintegy antropológiai sajátosság gyanánt? Ami ennél fogva kikerülhetetlen, és nem harcolni kellene ellene, hanem megtanulni élni vele, szabályozni, irányítani, stb. Sokan vannak, akik az emberben eleve benne lévő „vallásra való hajlam”-ra hivatkoznak, amit „egészséges, normális, kiegyensúlyozott vallásossággal” lehet kielégíteni, és ha nem ezt tesszük, akkor ez sok tekintetben egzisztenciális, mentálhigiénés, szellemi zsákutcákhoz vezet, ami a humánumot csak zülleszti – ezen érvelésekben persze mindig jelen van az a momentum, hogy a „veleszületett vallásosság” mellett érvelők többnyire a saját vallásosságukat jelölik meg az említett „egészséges, normális vallásosság” irányzataként.

Va gyis ismét visszatértünk az alapkérdéshez: „Miért van szüksége az embernek arra, hogy a világnézeti állásfoglalását úgymond megvédje, érveljen mellette, stb.?”