Világnézet / Ateizmus / A teizmus kritikája és kikerülhetetlen szükségszerűsége - Bevezetés

Linkajánló

2. A TEISZTIKUS GONDOLKODÁSMÓD MÓDSZEREIRŐL

A valóságtorzító módszerek alkalmazása akkor válik hangsúlyozottá, amikor nincs elegendő információ a valóság megfelelő értelmezésére, értékelésére, vagyis nem tényszerű adatokból, valóságos jelenségekből indulunk ki, hanem azoknak tudatosan kitöltött képeiből, vagyis fantázia-alapú hitből. A hit pedig jellemző a hívőkre! Ez talán elsőre meglepőnek hangozhat, de korántsem az: a hívők számára - mivel világnézetük alapjául egy hit-rendszert tesznek -, a hit és a tudás fogalmi köre összemosódhat, és bizonyos, sokszor egyéni szükségleteket kielégítő szituációkban, döntési helyzetekben a hitet teszik meg a valóság mércéjéül, vagyis nem a valóságból indulnak ki, hanem az azzal kapcsolatos hitükből; nem abból, hogy mi van, hanem abból, hogy hitük vagy szükségleteik szerint minek kellene lennie… és aszerint cselekszenek. A másik oldala ennek az a hajlam, ami mindenféle olyan elképzelés elfogadása felé hajtja őket, ami éppen az ésszerűség határain kívül esik, amit jól szemléltet a jól ismert - "Credo quia absurdum. - Hiszem, mert hihetetlen, mert képtelenség." (Szent Ágoston.) /Egy hívő általi magyarázata: Nem értelmetlen, csak emberi ésszel felfoghatatlan és megvalósíthatatlan./ Mindez utat nyit az elméjükben minden olyan elmélet, felfogás, stb. elfogadására, azok hirdetésére, amit nem értenek ugyan, de hitelveiket megerősítheti, vagy legalábbis nem cáfolja, és azon terület hívői is hit alapon viszonyulnak hozzá. Teszik ezt azért is, mert képtelenség, tehát elhiszik, így nemigen van számukra különbség a hit tárgyaihoz való viszonyulásuk között… egészen addig, amíg alaphitüknek ellent nem mondanak!

Másrészt, aki tagadja a látható világ érvényességét (sokszor éppen amiatt, mert az a hitüknek nem felel meg - mert a teisztikus gondolkodásmódban benne leledzik, hogy ha a tapasztalt valóság nem tetszik, mert pl. nem a mágikus gondolkodás elve alapján alakul), akkor elméjében torzítani kell a valóságképet, vagyis egyszerű képként, szimbólumhalmazként kezdi kezelni, ahol a szimbólumok manipulálását megfelelőnek tartja, ugyanúgy érvényesen tartja a valóságban a szimbólumok alapjaiul szolgáló tárgyak, jelenségek manipulálására (lásd ima, stb.). Mindez idővel torzítja az észlelési struktúrát, vagyis bizonyos értelmezési lehetőségek egyszerűen meg sem jelennek a torzult kognitív működés következtében.

Ambivalens viszony alakul ki így a tudás, a logika, és a hit területein, és minden gondolkodásbeli, kognitív tevékenységgel kapcsolatos területen. Ilyen pl. a heurisztikák fokozott alkalmazása a gondolkodásban és érvelésben. A heurisztika, mivel általában egy tartalomtól független érvelési forma, tkp egy egyszerűsített érvjellemző, ami azonban hipotézisként használható csak, nem konklúzióként! A heurisztikák alkalmazásában éppen ezek formai gazdagsága miatt (tkp a népi bölcsességek, megfigyelések, közmondások, stb. is ide sorolhatók) időnként egymásnak ellentmondóak is lehetnek (Pl. A tudás hatalom. – A tudatlanság áldásos.; Ruha teszi az embert. – Ne ítélj meg egy könyvet a borítójáról.; Ahogy lesz, úgy lesz. – Mindenki a saját szerencséjének a kovácsa.; Minél többen vagyunk, annál jobb a hangulat. – Két ember társaság, három már tömeg!; Hiszem, ha látom. – A látszat csal!, stb.). Mivel a vallásos hívők esetében a hit alapján állnak az érvek, így többnyire ezek a felszínes heurisztikák szerepelnek az „észérvként” megadott magyarázatok között. Ezeknek sajnos az a tulajdonsága, hogy mivel szinte bármilyen megfigyelés, jelenség magyarázathoz kapcsolhatók (lásd. tapasztalatok általánosítása a „kis számok törvénye” alapján!) így egymásnak ellentmondó tényeket is vissza lehet vezetni egyazon dolog bizonyítására! Ebbe a kategóriába tartoznak a Bibliai igeversek alkalmazásai a magyarázatokban, vagy Nostradamus jóslatainak értelmezései is. Ha a saját állítás igazolására alkalmas egy heurisztika, akkor ezt kihangsúlyozzuk, ha azonban egy ami állításunkkal ellentétes állításra is alkalmazható, akkor nem fogadjuk el. Egy konkrétabb példa - A „kis számok törvénye” pl. az alábbi módon is megjelenhet: „Ha egyetlen olyan eset is történt, ami bizonyítja az igazam, akkor azt tekinthetem általános érvényű szabálynak; ha csak egyetlen olyan eset történt, ami nem igazolja az elképzelésemet, akkor azt nem kell érvényesnek tekintenem, az lehet véletlen kivétel is.”

A vallásosság érvrendszerének forrásai sok tekintetben megegyeznek az áltudományos gondolkodás forrásaival - a Felvilágosodás tkp ezzel is le akart számolni, végérvényesen (sajnos nem eredményesen, de ez utópisztikus törekvés is volt). A vallásosságnak hasonlóképpen személyiségbeli, kognitív megközelítésbeli, filozófiai, üzleti és társadalmi forrásai vannak, mint az áltudományoknak – ilyenek pl. az analógiás gondolkodás és az intuitivitás túlhajtása, az Occam-elv mellőzése; az igazság keresésének a saját igazság igazolására való felváltása, és így a korrekcióra és önkorrekcióra való képtelenség; küszöbértékekből messzemenő következtetések levonása, a statisztikai módszerek helytelen alkalmazása, nemlétező oksági kapcsolatok felállítása, stb....

Alapmódszer még a fogalmi halmazok igény szerinti tágítása és szűkítése is. Pl. sokan hivatkoznak a keresztények nagy számára, de ha ellentmondást mutatnak ki számukra a különböző felekezetek között, akkor azonnal a saját felekezetük jellegzetességeit kezdik kihangsúlyozni keresztényiként. Amikor a különböző világvallások különbségeivel fordulnak hozzájuk, akkor egy általános istenképet vázolnak fel, és a különböző vallásokat csak ezen istenség különböző kulturális hátterű híveiként definiálják. Amikor a keresztényi tetteket említik fel, ők a hit fontosságát hangsúlyozzák; ha azonban a hit meglétének azonosíthatatlanságát vezetik le számukra, akkor az erkölcsi viszonyulás tettekben való megnyilvánulását helyezik előtérbe. Ide tartozik a fogalmi körök implicit tartalmának mellőzése, vagyis a verbális eszközök időnként erősen kitekert használata: az „Isten”, „Teremtő”, „az Úr”, és egyéb istenség megnevezéseket tkp az adott felekezet, vagy annak papsága szinonimájaként lehet értelmezni; a „hinni” ige a legtöbb esetben az „engedelmeskedni” jelentést implikálja, és gyakran a „szeretni” ige is ezt az értelmezést hívja elő; a „sátán”, „sátáni” a szervezettel szembenállókra vonatkozik, akárcsak a „hitetlen”, vagy a „világi” is.


Előző oldal Előző oldalKövetkező oldal Következő oldal
© halmaz.hu