Világnézet / Ateizmus / A teizmus kritikája és kikerülhetetlen szükségszerűsége - Bevezetés

Linkajánló

A teizmus kritikája és kikerülhetetlen szükségszerűsége - Bevezetés

1. A VALLÁSOK FREUD-I MEGKÖZELÍTÉSÉRŐL

Egyre inkább erősödik bennem az a meggyőződés, hogy a vallásosság alapmotivációjában a Freud-i értelmezés ad eligazítást. A valóságtorzító módszerek alkalmazása nem egyedüli jellemvonásuk, sokkal jellemzőbben alapmotivációi. Ez alapján az állapítható meg, hogy mivel a vallásos hívő - aki egy istenképben hisz - meglepően sok jellegzetességében hasonlít a gyermek szüleikhez való viszonyulásához, így ennek a jelenségnek a gyökerét a gyermekkorból visszamaradó, érzelmileg áthatott, személyhez való ragaszkodás-szükségletben kell keresni. A gyermek ugyanúgy észérvek, és ilyenek találása, alkotása, keresése nélkül ragaszkodik szüleihez, és a hívő hitének racionalizálására való felszólítás (akár más vallások követői részéről, akár ateisták részéről) emiatt okoz benne a gyermekéhez hasonló dühöt, ha annak szülei valódiságát, stb. megkérdőjelezik.

A konkrét mechanizmus kialakulása még nem kellően tisztázott, bár elképzelhető, hogy a gyermekkori nevelési hatások mellett elsősorban a serdülőkori élmények a meghatározók, és ha kisgyermekkorban megfelelő tápot kap a vallásos (isten)kép, akkor serdülőkorban egy már meglévő pszichikai formációhoz folyamodhat a világ értelmezésének problémáiban. Valószínűleg mind a túlkényeztető, minden felelősséget átvállaló szülői gondoskodás, mind a másik véglet, a túl szigorú, szinte mindenben korlátozó szülők, de még a érzelemmentes közömbös gondoskodás is a teizmus felé hajthatja a fiatalokat (Jelen esetben a teizmus a hitalapú, meggyőződés nélküli engedelmeskedésre vonatkozik, ebben az értelmezésben a vallásos, istenképpel kiegészített hit csak egy megjelenési formája a teizmusnak!). A túlkényeztetés esetén a felelősség áthárítása a lényeges momentum, amit a gyermek korábban megszokott. A túl szigorú nevelés is megszokottá válhat, mert ez is némi felelősségáthárítást jelent, mert ha egy felsőbb hatalom kormányozza a világot, akkor ha annak engedelmeskedünk, mint korábban s szüleinken, akkor ha jutalmat nem is, de legalább büntetést legalább nem kapunk. Továbbá a gyermek elszenvedte sérelmeket sokszor azzal kompenzálja, hogy egy idealizált szülőképet alkot, aminek az Atya gondoskodása tökéletes analógia! Felnőtt korra ez manifesztálódhat egy istenképben. A közömbösséget, az érzelmi sivárságot, a puszta fizikai szükségletkielégítést nyújtó gondoskodást is kompenzálhatja egy Szerető Istenkép, egy Isten, aki feltétel nélkül szereti a hívőt, és a hívők is minden hívőt, (lásd ’testvér’, ’nővér’ megszólítások!) vagyis a szenvtelen szülői közösségből egy pusztán az alapján szerető közösségbe kerülhet az ember, hogy pusztán hitet tesz a közösség istenképe mellett.

Erre egy konkrét példa – egy mélyen és a kereszténység terén konzisztens ismeretekkel rendelkező vallásos személy mondta: „A keresztyén hit nem normák és szabályok rendszere, és nem is világnézet vagy tan. A keresztyén hit az ember és Jézus Krisztus között létrejött bizalmi kapcsolat… Ez a kereszténység egyik központi gondolata.” Ebből a „bizalmi kapcsolat” az, ami az egész kereszténység szülő-gyermek mintára alakuló szerveződését mutatja. Ezen a téren a kereszténység talán nagyon is elkülönül több világvallástól, ahol történelmileg is bizonyítottan létező személyek voltak a valláslapítók (mint Buddha, Konfucius, Mohamed, stb.), és ahol nem hangsúlyozzák, vagy fel sem merül az alapítóval, mint személlyel létesítendő bizalmi, személyesnek mondott kapcsolat; és nem hangsúlyozzák a vallásalapítók, mint az eszmeiség kiindulópontjainak folyamatos létezését, életét, a hívő életének idején való jelenlevőségét. Jézussal kapcsolatban a személyének elfogadását hangsúlyozzák, mert a vele való személyes kapcsolatot, annak megvallását tekinti a hit megvallásának is. Mindez pedig inkább a felnőtt, továbbá a felnőttség kapujában lévő, a teljes nemi érésnek az időszakában lévő tizenéves hívőkre jellemző (legkorábban legalábbis ebben az életkori periódusban, vagyis éppen abban az időszakban, amikor a hormonális változások következtében a korábbiaknál intenzívebben élnek át bizonyos éppen aktuális élményeket és hangulatokat, és amikor e hangulatok értelmezése találkozik az abszolutista gondolkodásmód egyszerűségével, akkor kialakulhat egyfajta szellemi fixáció ezen a szinten). Egy olyan életkori határon túl, amikor a gyermek már kezd a szüleitől elszakadni – ennek traumáját sok tizenéves nehezen viseli, és sürgősen szülő-pótlékot kell keresnie, és erre tökéletesen alkalmasnak látszódhat egy összetartó vallási közösség. Talán emiatt népszerűek bizonyos fiatalok körében a vallási közösségekben való aktivitás.

A lényeg tehát – a kereszténység eleve egy szülő-gyermek analógia mentén szervezi a hívők gondolatait, és a vallásossághoz való viszonyukat is ez határozza meg.


Következő oldal Következő oldal
© halmaz.hu