A "szabad akarat" képzetének eredete

avagy a keresztény-ideológiai családmodell egyik következménye

A teizmus kritikája és kikerülhetetlen szükségszerűsége (8)

A korábbiakban levezettük, hogy a normál családszerkezet kitűnő analógia a keresztény ideológia alapszerkezetének megjelenítéséhez. Freud az egész pszichoanalízist jobbára azoknak a folyamatoknak, eseményeknek, élményeknek a felderítésére építette, amik a tudattalan, vagy a még nem teljesen tudatos, nyiladozó értelmű gyermek szerzett a környezetéből. Sokan bírálják még ma is ezért, részint joggal, mivel a személyiség fejlődése nemigen mérhető objektív eszközökkel, és ha fel is derít eseményeket, viszonyulásokat, sokak szerint figyelmen kívül hagyja, hogy lehetnek ugyan meghatározható események valaki életében, de maga az pszichikus jelenség kialakulási folyamatának szerveződése még így is számtalan egyéb tényezőn múlik/múlhat.

Jelen szempontunkból azonban még ez az egyszerű freud-i alapvetés is óriási jelentőségű, mivel arra mutat rá, hogy a gyermeki tudat és valóságszemlélet a kisgyermekkori élményekre vezethető vissza, és miben nő fel (általános/legjobb esetben) egy gyermek, vagyis mindenki?: családban, szülőkkel és testvérekkel! Már ez az egyetlen tény is arra utal, hogy az emberi pszichikum fejlődésében igen fontos szerepet tölt(het) be a családi szerveződés mikéntje!

A gyermek életét, igényeinek kielégítését, nevelését természetesen a szülők és - ha vannak - a nagyobb testvérek végzik. Talán nem túl erőltetett az analógia, de az ember így természetszerűleg is belenevelődik egy olyan világkép-szervező szerkezet működésébe, amiben a végső, a gyermeki tudat számára (a túlélés szempontjából is) a legfontosabb teremtő erő, legfelsőbb hatalom a Szülő, és ha van, akkor ennek ideiglenes közvetítője a Nagytestvér.

(A teizmusok munkahipotézisének tárgyalásánál majd látni fogjuk, hogy ez a "hívő-közvetítő-felsőbb hatalom/=a teizmus szervező eszméje" szerkezet sok esetben általánosan megvan a legtöbb teizmusban.)

Vagyis alapnak vehetjük, hogy a Felsőbb Hatalom képzet tkp a Szülők gyermek feletti hatalmát, életének szervezését, irányítását jelenti, és ugyanez mondható el az Istenkép – Hívő kapcsolatról is, pontosabban ennek a kapcsolatnak az elképzeléséről (a hívők részéről). A kibővített ideológiai családmodell alapján pedig az Istenkép – Közvetítő – Hívő, vagyis Szülők – Nagytestvér – Kistestvér alakulatot kapjuk, ahol a nagytestvér szerepét a papság, (esetleg bárki, aki hitéletre buzdít) játszza.

A következőkben azt fogom szemléltetni, hogyan aknázhatjuk ki ezt az analógiát a keresztény erkölcsi eszmeiség egyik legfontosabb gondolatának, a szabad akarat megjelenésének és megfogalmazásának a megértéséhez. Ehhez, úgy érzem, nem kell részletesen definiálni a szabad akarat fogalmát – itt azt vesszük alapnak, hogy a szabad akarat (vagy akaratszabadság) módot nyújt a hívőnek arra, hogy eldöntse, hogy a Teremtő szándékát megcselekszi-e vagy sem, amit ha nem tesz meg, akkor büntetés vár rá a mindenható istentől. Már ebben az egyszerű meghatározásban is benne van az az örök ellentmondás, hogy ezek szerint az ember nem szabad, pontosabban jobban teszi, ha lemond a szabadságáról, mivel csak a rossz, Istennek nem tetsző, a törvényeinek nem megfelelő cselekedetek felé indulva lehet szabad, vagyis a szabad akartból való cselekvés értelmét megkérdőjelezi, és magának a szabadságnak a boldogsággal való kapcsolatát is.

A szabad akarat kérdése alapdogma a kereszténységben (is), hiszen ha nem létezne, nem lehetne a mindenható, legjobb, és legtökéletesebb istenekben való hitek legnagyobb ellentmondását feloldani, amit a filozófiában "a rossz problémájának" neveznek, és amit itt nem globálisan (pl. természeti katasztrófák), hanem pusztán az emberek által, és az istenkép-hit szerinti BŰN szempontjából, a felelősség szempontjából veszünk szemügyre. Vizsgálódásunk alapkérdései a következők:

1. Hogyan alakulhatott ki a szabad akarat fogalmának feltevése, megfogalmazása?
2. Mi szolgáltathatta e fogalomalkotásához az analógiát?

A 2. kérdésre egyszerűen válaszolhatunk a bevezető alapján – a család természetes szerkezete; az 1. kérdésre pedig hasonlóan egyszerű válasz adható – a szülők elkövette nevelési hibák felelősségének (egoteista) elhárítása folytán.

Lássuk kissé részletesebben, ámbátor a levezetést elsősorban gyakorló szülők fogják csak talán evidenciaélménnyel fogadni. Aki mindezt még gyermeknevelési tapasztalatok híján olvassa, és szeretné megérteni, annak elegendő pár gyakorló szülőt, vagy tanárt megkérdezni – az általuk elmondottal hűen tükrözik majd, amit a következőkben olvashatnak!

A szülők, miközben gondoskodnak a felcseperedő gyermekeikről, egyre több figyelmet kell, hogy szenteljenek a fejlődésük általi növekvő mozgásigénnyel, és természetes kíváncsisággal aktív gyerekeknek. Ez a felügyelet azonban az esetek túlnyomó többségében nem folytonos, vagyis a szülők időnként magára hagyják a gyermekeket, miközben bíznak abban, hogy az átmeneti magára hagyatottság közben az nem tesz kárt magában. Ez a felügyelet-nélküliség nem jelent teljes elhagyást, ennek felel meg az is, ha a szülő pusztán csak jelen van, de figyelme másra terelődik (TV-t néz, újságot olvas, konyhában főz, szobában takarít, stb.), vagy ha éppen figyel is a gyermekre, de kommunikációs próbálkozásaira ne reagál, vagy ő maga sem igyekszik kommentálni a gyermek tevékenységét.