Boszorkányüldözés

A boszorkány (másképpen boszorka) a néphit szerint olyan valaki, aki természetfeletti, démoni képességekkel rendelkezik, illetve rosszat, betegséget, pusztulást hoz.

Két fajtáját különböztették meg, amelyeket a latin nyelv két eltérő szavával jelöltek:

• striga „seprűs boszorkány” - a kereszténység felvétele előtti időkből származó néphit szerint egyes asszonyok éjszakánként állatok alakját öltik magukra és az alvók vérét szívják, elevenen felfalják őket vagy nyomasztó látomásokat okoznak nekik („lidércnyomás”)
• malefica (nőnem), ritkábban maleficus (hímnem) - jelentése „rontó”, „ártó” - ez volt a tulajdonképpeni női boszorkány vagy férfi boszorkánymester, jövendőmondással, "rontással", varázslással foglalkozó ember, illetve akit ezzel gyanúsítottak

A boszorkányüldözések története

A kereszténység korai időszakában a pogány hit követői az egyház ellenségeinek, vetélytársainak számítottak. Ezért a régi vallás isteneit az új vallás ördögeinek nyilvánították. Azokat pedig, akik nem tértek át az új hitre, a Sátán híveinek tekintették. A kereszténységet el nem fogadó emberek ellen valóságos hadjárat indult. A pogány vallások varázslóit, javasembereit, jövendőmondóit azzal vádolták, hogy terméketlenné teszik az asszonyokat és az állatokat és rontást küldenek a termésre.

A 15-18. századi európai boszorkányüldözések

1484-ben VIII. Ince pápa bullát adott ki a boszorkányság ellen. A sokféleképpen magyarázott pápai bulla mindenekelőtt részletesen felsorolja, hogy a boszorkányok miféle ártalmas gonoszságoknak a szerzői. Azután teljes hatalmat ad az inkvizítoroknak perbefogásokra, s egyszersmind utasítja a papságot, hogy a szószékről világosítsák fel a népet a boszorkányok üzelmeiről. A bulla lényege az volt, hogy szembe fordítsa a keresztény embereket a természeti vallás követőivel. Azt állította, hogy a boszorkányok ártalmas varázslatokat folytatnak és az ördöggel kötöttek szövetséget, megtagadták Istent és az ördögre esküsznek, mindezzel pedig elveszítik az örök üdvösségüket.

A bulla kiadását követően, 1486-ban két német domonkosrendi szerzetes, Heinrich Institoris Kramer és Jakob Sprenger Malleus Maleficarum („Boszorkányok pörölye”) címmel boszorkányellenes könyvet adott ki. A könyv annak ellenére látott napvilágot, hogy a kiadására nem kaptak engedélyt a kölni teológiai egyetemtől. A könyv rendszerezte a boszorkányokkal kapcsolatos tudnivalókat és határozottan felszólította az embereket a boszorkányság üldözésére.

A Malleus Maleficarum hatására Európa nyugati felén (Nyugat-Európa, Dél-Európa, a mai német területek és Észak-Európa) hosszú és igen kegyetlen boszorkányüldözés vette kezdetét, az inkvizíció tömegesen tartott úgynevezett boszorkánypereket. Az üldözésekben jelentős szerepet játszott az ezidőtájt kialakuló nőgyűlölet is.

A boszorkánysággal megvádolt emberek az esetek többségében becsületes keresztény nők és férfiak, egyedül maradt özvegyek stb. voltak, akiket szépségük, érdeklődési körük, megközelíthetetlenségük, netán esetleges szakmai tudásuk miatt (pl. bábaasszonyok, akiknél túl kevés újszülött halt meg, vagy füvesasszonyok) az őket körülvevő közösség megbélyegzett és kivetett. (Lásd pl. Nathaniel Hawthorne „A skarlát betű” című regényében.) Az egyházi bírósághoz a közösségek világi vezetői nyújtották be a perkérelmeket. A hivatalos hóhérok által végrehajtott ítélet általában máglyán való elégetés volt, amit nyilvánosan hajtottak végre. Az embereket ezzel is az adott közösség íratlan törvényeinek betartására figyelmeztették.

Míg a legnagyobb boszorkányper-hullám elindítása az említett domonkosrendi inkvizítorok nevéhez fűződik, addig a boszorkányégetések ellen elsősorban jezsuita szerzetesek emelték fel a hangjukat, de ennek sokáig sem az egyházi, sem a világi hatóságok körében nem lett hatása (sőt maguk is sokszor menekülni kényszerültek a bosszúból a nyakukba akasztott perek elől). Az első bátor hangot a reneszánsz bölcselő, Cornelius Agrippa, illetve tanítványa, a kálvinista Wierus (Jan Weyer) képviselték (Wierus: De praestigiis daemonum, azaz A démonok szemfényvesztései). Utóbbinak az őt ért támadások miatt el kellett menekülnie lakhelyéről, Düsseldorfból. Wierus művét három jezsuita, Adam Tanner, Paul Laymann, illetve Friedrich von Spee folytatta. Von Spee, akit a jezsuiták hivatalos gyóntatójaként a boszorkányperekben elítéltek szolgálatára rendeltek ki, látva az ártatlan elítéltek tömegét fiatalon megőszült. Tapasztalatait a Cautio criminalis című akkori „bestsellerben” írta meg - amit csak névtelenül mert megjelentetni. A Wierus köréhez tartozó más protestáns teológusok is tiltakoztak az emberégetések ellen (pl. Balthasar Bekker: Az elvarázsolt világ című írásában).

A 15-18. század közötti boszorkányüldözések kivégzett áldozatainak száma durva becslések szerint megközelíti a kilencmilliót! Ez a hihetetlen szám egyaránt tartalmaz nőket, férfiakat és gyermekeket. Néhány helyen még állatokat is végeztek ki, mert azt hitték, hogy állat testébe bújt a boszorkány. Ez az időszak jó alkalom volt a hatalmon levők számára is, hogy leszámoljanak politikai vagy családi ellenségeikkel, illetve azokkal akiket irigyeltek.

Boszorkányüldözés Magyarországon

Magyarországon Könyves Kálmán király híres boszorkánytörvénye („Strigákról pedig, akik nincsenek, semmiféle említés ne essék”) a 12. század elejéről származik. Ezen törvény tiszteletben tartása szinte megakadályozta a néphiten alapuló boszorkánypereket a magyar történelem során, azokat a maleficák elleni eljárásokra korlátozva. Ám még ezekre is viszonylag ritkán került sor, eltekintve a 16-18. század közötti zavaros időket. A három részre szakadt Magyarország, a vallásháborúk, illetve a Habsburg elnyomás évszázadaiban két nagyobb üldözési hullám zajlott. A boszorkányság vádja olykor férfiakat is sújtott, és egyes esetekben a politikai ellenfelek eltávolítását is szolgálta. A vallomásokat gyakran kínvallatással csikarták ki a vádlottakból. Az összesen mintegy ezer magyarországi boszorkányper egy része halálos ítélettel, más részük enyhébb büntetéssel zárult. Az utolsó boszorkányégetés 1756-ban volt Magyarországon. 1768-ban Mária Terézia császárnő betiltotta ezeket az eljárásokat.

Forrás: Ez a cikk a GNU Szabad Dokumentációs Licenc alá tartozik, a "Boszorkányüldözés" Wikipédia szócikk anyagát tartalmazza.