Az ateizmus filozófiája

Az ateisták általában az empirizmus filozófiai vagy köznapi, esetleg naív változatát követik az ismeretelméletben. Jellemzõ rájuk a racionalizmus is. A két nézet filozófiai dilemmái a köznapi emberben általában nem okoznak ellentmondást, a filozófiában járatosabbak pedig valamilyen filozófiai irányzatban találhatnak valamilyen megoldást. Lehetséges ez egy analitikus filozófia-hoz hasonló hozzáállással, vagy egy naturalisztikus ismeretelmélet útján. Egy speciális megoldás a logikai pozitivizmus is. Az ateisták véleménye, miszerint nincs isten, vagy nem hisznek benne, általában támaszkodik erre az empirikus jellegû ismeretelméletre, azaz (többek között) azért nem hisznek istenben, mert nincs rá megfelelõ empirikus igazolás.

Az agnosztikusok és ateisták többsége általában egyfajta kritikus, legalább enyhén szkeptikus, pozitivista jellegû, és sokszor episztemológiai felfogással rendelkezik. Jellemzõ rájuk egy fajta legalább liberális verifikácionizmus. Ennek szigorúbb változatát a logikai pozitivizmus fejlesztette ki.

Logikai pozitivizmus és ateizmus

A logikai pozitivisták, úgymint Rudolf Carnap szerint minden istenrõl való beszéd értelmetlenség, mivel ezen iskola, és hasonló iskolák szerint semelyik metafizikai állításnak nincs empirikus ellenõrizhetõsége, és így igazság-értéke sem (nem lehet igaz vagy hamis), ezért nincs kognitív értelme (ld. verifikácionuzizmus). Szerintük a "Létezik-e isten?" kérdés, akárcsak a "Léteznek-e a babigok?" szigorúan véve kognitívan értelmetlen, bármennyire is értelmesnek tûnik az elsõ [6]. A logikai pozitivisták így ateistáknak mondhatóak, de speciális indokaik vannak erre, és az empirikus igazolás kritériumát az általános vélekedésnél erõsebben értelmezték: nekik az empirikus igazolás hiánya nem csupán az igazság, hanem az értelmesség kritériuma is.

Ontológia

Az ateisták általában egy monista ontológiát képviselnek, amit pongyolán úgy fogalmazhatunk meg, hogy a világban csak szerkezettel rendelkezõ "anyag" van, amely bizonyos törvények szerint változik. Ez közel áll a realizmus felfogásához, ami szintén jellemzõ. A dualista ontológia elfogadása az ateizmust lényegében kizárja. Elképzelhetõ az ontológia, mint olyan teljes elutasítása, és egyfajta szigorú instrumentalizmus.

Erkölcsi nézetek

Az ateizmusnak az erkölcsrõl vallott nézetei részben kézenfekvõ módon a különbözõ vallásos erkölcsök kritikájáról szól. Egy pozitív erkölcsi tanítás azért problémásabb, mivel az istenhittõl való mentesség az abszolút erkölcs nézetek melletti egyik lehetséges érv hiányát jelenti. Így az ateisták között ritkán fordul elõ olyan, aki egy bizonyos abszolút erkölcs mellett érvelne, inkább erkölcsi liberalizmus jellemzõ. Ugyanakkor ez nem jelenti, hogy egy ateistának ne lehetne személyes erkölcse, és azt sem, hogy ez a konszenzusos erkölcstõl nagyon eltérõ, antihumanista lenne. Nagyon sok ateistára jellemzõ egy világi humanizmus.

Sok világvallás tanítja azt, hogy az erkölcs egy istenség parancsolataiból vezethetõ le, valamint hogy az embereket leginkább az istenektõl való félelem készteti erkölcsös viselkedésre. Ebbõl kifolyólag az ateistákat gyakran vádolják erkölcs nélküliséggel vagy erkölcstelenséggel. Az Egyesült Államokban például sokáig nem engedték az ateistákat bíróságon tanúskodni, mivel úgy hitték, egy ateistának nincs oka igazat mondani.

Az ateisták túlnyomórészt elutasítják ezt a nézetet, és azt állítják, ugyanannyira hajlanak az erkölcsös viselkedésre, mint bárki más - a neveltetésük miatt, másokkal való együttérzésbõl, a társadalom törvényei miatt, a jó hírnevük érdekében és önbecsülésbõl. Francis Bacon azt írja: "Az ateistának az eszére, a filozófiára, a természetes jámborságra, a törvényekre, a hírnévre kell hagyatkoznia; ezek mindegyike hozzásegíthet az erkölcsösséghez, még a vallás nélkül is; a vallásos babona azonban mindezeket elveti, és az emberek fejében egyeduralmat gyakorol." Ezen kívül, bár az ateizmus, mint negatív nézet, nem jár szükségszerûen együtt semmilyen erkölcsi filozófiával, sok ateista vonzódik a szekuláris humanizmushoz hasonló nézetekhez, melyek erkölcsi rendszere nem az istenségekben való hitre épül.

Ludwig Feuerbach pedig a "Gondolatok a halálról és a halhatatlanságról" címû mûvében egyenesen azt fejtegeti, hogy csak aki tudja, hogy teljes halál vár reánk, az érzi szükségét, hogy abszolút igazat, lényegeset és végtelent tegyen szellemi mûködése központjául.

Az ateisták azt is állítják, hogy az erkölcsös élethez nincs szükség vallásos alapokra. Szerintük a valóban erkölcsös viselkedésnek az önzetlenségbõl kell fakadnia, nem pedig a halál utáni büntetéstõl való félelembõl, illetve a jutalom iránti vágytól. Ezért nem biztos, hogy aki a vallások általi erkölcsiség szerint cselekszik, az valódi belsõ késztetése alapján cselekszik, lehet, hogy a vallás csak olyan esetében, mint a bûnre hajlamos embernek a rendõrségi kamerák: megláthatja a Nagy Testvér akármikor, tehát szorong és csak ez húzza vissza az esetleges gaztett elkövetésétõl. Továbbá felhívják a figyelmet arra, hogy a legtöbb vallásban az erkölcsi elõírások tiltólistaként vannak megfogalmazva; bizonyos cselekedetek tilosak. Szerintük egy tiltólista betartása nem elegendõ a valóban erkölcsös viselkedéshez, mivel az erkölcsnek pozitívnak kell lennie, nem negatívnak; Mit kell tennem?, nem pedig Mit nem szabad tennem?. A vallások tilalmainak megszegése a vallásos emberekben bûntudatot, kisebbrendûségi érzést kelt, amibõl aztán kifejlõdhet egy életen át tartó rettegés is. Véleményük szerint a humanizmus és a racionális gondolkodás segítségével sokkal teljesebb erkölcsi életet lehet folytatni.

Ross felmérése 1950-ben azt mutatja, hogy az ateisták és agnosztikusok gyakrabban fejezik ki arra való hajlandóságukat, hogy segítsenek a szegényeknek, mint a mélyen vallásosak.