Világnézet / Ateizmus / Anzelm "logikai" Istenérvének közérthető és végső buktája

Linkajánló

I. Anzelm egyesek szerint logikus, szerintem meg ostobán illogikus Istenérvére, számtalan ok van, amiért az bugyutaság. Igaz pont ugyan olyan látszólag agyafúrt bugyutaság, mint Egely Gyögy hőerőgépész mérnök vitalitásmérő kereke. Tehát okulni lehet rajta és agytornának jó. Ha van egy állítólagos logikai folyamat és annak elemébe mást is behelyettesítve, ugyan azt az eredményt adja, akkor ugyebár ott tartunk, hogy a magyar kőlevesről szóló népmesében a kő nélkül is meg lehet pont ugyan azt a levest főzni, 10-es anyacsavarral és acélgolyóval is. Az acél golyó meg nem azonos a kővel, csak a leves tartalma és íze lesz azonos. Mi ebből a tanulság? Remélem, nem kell hosszasan leírnom.

A magyar népmese a kőlevesről nem más, mint az eléggé közismert Ockham (Occam) borotvájának az elvére egy példamese. Egy eszes és éhes vándorlegény megtréfálja a fukar háziasszonyt, hogy megtanítja kőből levest főzni, csak éppen a levesbe a kőn kívül végül még sok minden belekerül, ami egy finom leveshez kell. Tehát a leves a kő nélkül is leves lenne. Tehát a kő egy felesleges entitás, ami elhagyható. Isten is pont egy ilyen felesleges entitás a világunk létezésének a magyarázatában. Erről szólt a példám, hogy ha a legény éppen csapágygolyóból, vagy 10-es anyacsavarból kívánt volna levest főzni, az is pont ugyan az lett volna íz szempontjából. Anzelm érvével is ez a gond, hogy ha valaki Isten helyébe pl: Karakuttyot, mint Isten teremtőjét helyettesíti, akkor arra is kihozza, hogy a valóságban is létezik.

Az is kérdéses, hogy ha egy logikai lánc egy elemét kicseréljük más elemekre és az ettől függetlenül, ugyan azt a végeredményt adja. Akkor ezek a behelyettesített elemek, milyen viszonyban is vannak egymással? Ezen elemeknek a matematikai modellezés és logika szerint a legtöbb esetben azonosak, vagy azonos helyzetűeknek kell lennie. És így is van. Számomra például egyes Emberek Ostobasága a legnagyobb, ami elképzelhető és ez bizony Anzelm érve szerint valóságos dolog.

II. Az ilyen elképzelt dolgok nagyságára is sokaknak feletettem egy példát. Mekkora is lehet egy gondolt valami? Én gondoltam valamire. Majd Ön is gondol valamire. Egy harmadik személy meg mondja meg, hogy melyikünk gondolt nagyobb dologra, anélkül, hogy kommunikálnánk egymással. Amit egy ember elképzel, az bizony csak egy elképzelés. Elképzeléseknek, meg mint már céloztam rá, nincsenek nagyságai. Igaz el lehet képzelni egy 80 centis törpét és egy 240 centis óriás embert is, de hozzá kell képzelni a pontos mértekét és mértékegységét is. Ettől még nem lesz egyik elképzelés sem nagyobb a másiknál, hanem az elképzelt emberek valós megjelenési nagyságai különböznének csak egymástól. Hogy másként is érzékeltessem. A számítógépen való adattárolás is csak egy „elképzelés”. Ha készítek egy-egy digitális fotót mindkét emberről, nem kell hozzá nagyobb tármennyiség, hogy eltárolhassam a magasabb embert. Szívesen bizonyítom is, hogy én pont ugyanazon a számítógépes tárkapacitáson el tudok tárolni egy digitális fotót egy 80 cm-es emberről, mint egy 240 centis emberről. Még a képek pisszel száma is azonos lesz. Mindkét embert, egy melléjük helyezett cm-es beosztású léc mellett fotózom le. Sőt azt is szívesen bizonyítom, hogy a két ember elfér, egy pont ugyanolyan adatállományban egy fotón együtt is, mint külön-külön.

III. Egy definíció helyességét is lehet vizsgálni. Ha valaki úgy definiálja a vizet, hogy annak a kémiai összetétele H2SO4, hát akkor az egy téves definíció. Anzelm Isten definíciója is téves, csak ezt sokan szeretnék teljesen figyelmen kívül hagyni és csak a további halandzsáját vizsgálni. Azzal érvelnek, hogy ezt a definíciót el kell fogadnunk helyesnek. Miért kellene, ha butaság? Nem kell. Anzelm kezdeti Isten definíciója nem állja meg a helyét, hiszen az hogy egyes emberek nem tudnak a "bibliában leírt" Istennél nagyobbat elképzelni, ez nem köt minden embert. Nagyon sok ember, elbír a "bibliában leírt" Istennél nagyobbat is képzelni. Például én is. Nagyon sokféle Isten létezik és a bibliában leírt, amit Anzelm vélhetően elemzett, csak egy a rengeteg Isten közül. Anzelm egyértelműen a bibliában leírt Istenre gondol a számos Isten közül, és például nem Zeuszra az Istenek Istenére, vagy a panteizmus Istenére. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy számtalan Isten van, akárcsak vallás, és a legtöbb filozófus nem jelzi a különbségeket, pedig jelezni lenne szükséges. Ha ezt nem teszi, akkor az azt jelenti, hogy elfogult.

Ha én el tudok, az Anzelm által elképzelt Istennek, teremtőt képzelni, vagy esetleg szülőket, sőt felmenő családfát, akkor már nem lehet a bibliai Isten a legnagyobb elképzelhető. Sőt két Isten esetén sem lehet a legnagyobb az egyik. Mi alapján választhatnánk ki Istenek közül a legnagyobbat? Másrészt a „legnagyobb elképzelhető” csak egy absztrakció, nincs értelme. Mi alapján a legnagyobb? Magasság? Szélesség? Mindig meg kell mondani, hogy milyen körülmények között és mi alapján a legnagyobb. Másrészt az „elképzelhető” eleve egy személyhez kötött szubjektív dolog, így a következtetés is maximum csak az lehet. Végeztem egy kutatást, hogy az emberek mennyi mindent is hisznek Istennek és hát a gyűjteményem, magáért beszél.

IV. Azt is érdemes megvizsgálni, hogy egy nem balga ember szívében hogyan félhet be az, aminél nagyobb nem gondolható el. (Ezt a kérdést érdemes feltenni egy ember tudatára is) Mint látjuk Anzelm érve, tele van önellentmondó, ha akarom, így értem, ha akarom úgy értem, de semmiképpen nem értelmes érveléssel. „Értelemben” és „szívben lenni” dolgokat kutyulja is, és nem értelmezi, definiálja, hogy ez mit jelent pontosan. A logika szabályai szerint ezt pontosan kell értelmezni. Tehát Anzelm egy kb. emberi ökölnél alig valaminél nagyobb, emberi szervet hoz fel összehasonításul és érvelésül, a legnagyobb elképzelhetővel szemben, ami ebben a szervben viszont simán elfér? Hümmmm!!!!!?????.... . Ha meg nem így gondolta, akkor mi értelme is volt egy balga ember szívében való Isten elférést említeni? Én erre egyféle mértékegységet ismerek. Hülyeség/köbméter.

V. Egyébként meg az is nagyon érdekelne, hogy mi alapján is lehetne eldönteni, hogy valaki, vagy valami Isten-e, vagy sem? Mi, vagy mik, ennek a szempontjai és miért pont az?

VI. Aztán azon sem ártana elgondolkozni, hogy Anzelm szerint mitől balga, és mitől nem valaki? Mik a balga ismérvei?

Összefoglalásként és zárszóként azt írnám, hogy amint láthatjuk Anzelm érvében Istent, Emberi ostobaságra kicserélve éppen úgy "helytálló" a "bizonyítás". Mi következik ebből? Az, hogy egyeseknek a saját bizonytalanságukat, nem tudásukat, butaságukat, kár és értelmetlen Istennek átnevezni.

Előttem ki cáfolta meg Anzelm érvét? Fórum az indexen.
Nyitotta: Iván Gábor, 2001.11.19 23:12
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9049364

Szerző: IGe

Előző oldal Előző oldal
© halmaz.hu